AdAstra

Munkatársak

Ismerj meg minket!

Nagy Dániel Gergely Ad Astra Education

Nagy Dániel Gergely

Filozófiából doktoráltam, de sok akadémián túli területre sikerült alapos betekintést nyernem eddigi pályám során: a könnyűzenei és kulturális újságírástól kezdve az értelmiségi olvasókat vonzó folyóiratokon át a multinacionális cégek világáig terjednek a tapasztalataim, amiket előszeretettel osztok meg másokkal és bővítek rendszeresen újabbakkal.

Szeretek ismereteket átadni, sokat kérdezek és örülök, ha sokat kérdeznek tőlem – legyen szó a különböző egyetemi jelentkezéseket érintő technikai kérdésekről vagy egyetemesebb vizsgálódásokról. Élvezem, ha megtalálom a közös hangot másokkal, legyen a jelent meghatározó válságokról a beszélgetőpartnerem egy világhírű francia közgazdász, mint Thomas Piketty vagy egy pályaválasztás előtt álló fiatal, akivel közösen tervezzük meg a tanulmányi útját.   

Oktatással, tehetséggondozással és tanácsadással különböző formákban, magán- vagy intézményi keretek között több mint egy évtizede foglalkozom, sokan, akikkel együtt dolgoztam korábban, rangos európai vagy amerikai egyetemekre kerültek be, tanulmányaikat befejezve már a munka világában érvényesülnek vagy éppen maguk is doktori tanulmányokat folytatnak.   

Amik kiragadnak a valóságból: John Carpenter filmjei, a fenséges post-rock, a természet közelsége vagy éppen vörös Maine Coon macskám jelenléte a mindennapokban.

eszter_marvany_3.jpg másolata

Sebők Eszter

Az egyetemen pszichológiát, majd tudománykommunikációt tanultam Skóciában, melyek természetesen módon tereltek informális oktatási környezetekbe. Dolgoztam múzeumokban, nyelviskolákban és egyetemi felkészítő programokban. Nagyon szeretem látni a fiatalok kreativitását kibontakozni.

Fő célom, hogy segítsek nekik felismerni saját lehetőségeiket, és ösztönözzem őket arra, hogy elfogadják az állandó fejlődés fontosságát.

Ezért is gondolom, hogy az AdAstra azoknak a diákoknak a legmegfelelőbb, akik törekednek a fejlődésre, hajlandók ezért dolgozni, és ebben olyan támogató személyt  keresnek, aki tiszteletben tartja értékeiket és identitásukat. Konzultációink személyre szabottak, így mindenki azt hozhatja ki belőlük, amire igazán szüksége van.

Amikor éppen nem dolgozom, a szeretteimmel töltök időt, a macskámat piszkálom – aki szereti meglátogatni az online beszélgetéseimet – , és vadászom az élet ritka pillanatait. 

Bódi Lóránt Ad Astra Education

Bódi Lóránt

Szeretek határok között mozogni, kombinálni tevékenységeket és érdeklődési területeket. Kíváncsi típus vagyok, sokat kérdezek, legyen szó barátról, vendégről egy podcast műsorban vagy egy pályáját kereső fiatalról. Hiszek a párbeszédben és a személyes beszélgetések tudat- és emberformáló erejében.

Akadémiai háttérből érkezem, doktori fokozatot interdiszciplináris történelemtudományokból szereztem.

Kutatóként nemzetközi és hazai kutatásokban vettem részt, érdekel a Európa és a régió történelme, emlékezete.

Már szakkollégistaként is fontos volt nekem a tudásátadás alternatív formái. Erre törekedtem oktatási vezetőként, és erre törekszem egyetemi oktatóként, valamint személyes tanácsadások során is.

Keresem az érdekes történeteket, ízeket, ismeretlen tájakat, a kreativitás számomra a főzés.

Horváth Zsófi Ad Astra Education

Horváth Zsófia

Az életben nem problémákat látok, hanem megoldandó feladatokat. Ezért is foglalkozom vállalkozásunk operatív és marketing feladatainak kezelésével.

Az én szerepem, hogy minden körülményt biztosítsak diákjaink és tanácsadóink harmonikus együttműködéséhez. 

Hiszek abban, hogy mindenki egyszeri és megismételhetetlen, és a mi célunk, hogy diákjainkat segítsük a saját hangjuk és útjuk megtalálásában.

Ha nem munka, akkor utazás, olvasás, mozgás.

Kedvenceim: Andalúzia, Mario Vargas Llosa és a jóga.